A II. világháború azért
tört ki, elsősorban, mert Németország gyengélkedett
gazdaságilag
és
Hitler, személyiségénél fogva, hajlamos volt másfelé mutatni az ujjával. Hitler
a személyes életében, a saját pszichéjében is ezt tette,
így
ezeknek a taktikáknak, a tagadásnak és a más vádolásának a
használata egyértelműen következett a számára. A körülötte
lévők
a saját céljaik fényében értékelték ezt ki. Akik
önmagukat-szolgáló szadisták voltak; abban érdekeltek, hogy az
önmagát-szolgálni környezetet népszerűsítsék, mivel felfogták, hogy
hová tartanak, és egy jobb belépést akartak
a
következő inkarnációjukba a kizárólag önmagát-szolgáló világokba; azok
kegyetlen körülményeket teremtettek meg. Az USA
azért
lépett be a II. világháborúba, mert látta, amint egyre inkább
belekeveredik, végleg. Egy logikus döntés volt
belépni
azelőtt, hogy a szövetségeseiket végleg szétzúzták volna. Egy
egyesült csapatként, tengerpartokkal, ahol le lehet szállni,
a siker
esélyes volt, és később
ezt komplikálták.
A politikai irányítás a háborúk vezető motorja,
és kezdete. A politikusok, nagyvállalati végrehajtókként,
irányítás-hajtotta emberek, akik a rakás tetején akarnak lenni és
képesnek lenni mások irányítására, képesnek lenni események és azok
irányának kormányozására. Azok, akik olyan háztartásban nevelkedtek,
amit egy irányításmániás vezetett, elmondhatják nektek, hogy itt nem
az a kérdés, hogy mi a versengés tárgya, hanem az, hogy az versengés
tárgya. Ha apa egy irányításmániás, és a gyerek azt az utasítást
kapja, hogy pucolja ki a cipőjét, akkor ennek elmulasztása
dühöngésbe készteti apát. Apa a végső esetben még a házat is
felgyújtaná, csakhogy megnyerje ezt a buta ügyet! Ez azért van, mert
kontrollban levésa kérdés, nem a cipők. Hasonló módon, ha anya az
irányításmániás, akkor ha nem eszed meg a brokkolidat, ahogy az el
lett rendelve, az nála puffogást és dührohamokat okoz, ami nem ér
véget, amíg a gyerek rá nem kényszerül, késő este és egy tányér
hideg brokkoli előtt, hogy megegye. Ez azért van, mert a kérdés itt
sem a brokkoli, vagy a megszerzendő vitaminok (aminek mindenképpen
vannak más forrásai is), hanem hogy az ő szava számít-e
vagy sem.
Ilyen módon, a nagyvállalati végrehajtó pénzt
akar keresni, a háborúk pedig nem kiszámíthatók, mivel ezeket
kormányfők vezetik, irányításmániások megint egy újabb
gondolkodásmóddal. A nagy részvénytársaságok így egy másfajta
háborút vívnak, szövetségeket kötnek, törvényeket sértenek,
nemzetközi színtéren mozognak. A politikai vezetők háborúkban
ütköznek meg egymással, hogy kontrollt gyakoroljanak a határaikra
vagy a népeikre. Tehát, a gazdasági érdekek kihasználják a
háborúkat, de nem ők robbantják ki azokat. Akik materialisták
voltak, opportunisták, akik kedvező alkalmakat kerestek, pont ahogy
a katonai-ipari közösség teszi ezt ma. Ebbe beletartoznak az olyan
cégek, mint a Bayer, mely arról híresült el, hogy nagymértékben a
háború eredményeképpen gyarapodott meg. Az ilyen gondolkodásmóddal
rendelkezők nem aprólékoskodnak, és azért vannak
azon a helyen, ahol vannak, gazdaságilag, mert hasznot húznak
bármilyen szerencsétlenségből. Opportunisták, teljes egészében.
Ezért - azon kívül, hogy egy megnyitást adtak az önmagukat-szolgáló
idegeneknek, hogy azok válaszoljanak a
Hívásra, amit az irányítás- vagy a kegyetlenség-orientált emberek
bocsátottak ki, tanácsot adva nekik, hogy hogyan bánjanak a
zsidókkal a haláltáborokban azért, hogy irányítsák a lelkeiket, vagy
ahogy ők remélték, és reménytelenségbe és az önmagát-szolgálni
orientációba jutottak ennek eredményképpen - idegen beavatkozás nem
történt. Hasonlóképpen, a háborúk ritkán egyedül azok miatt törnek
ki, akik a gazdasági hajszákban érdekeltek, hanem inkább a gazdasági
hajszák követik a háborút, és hasznot húznak
belőle.
Sztálin személyi
kultusza
Sztálin már az 1917-es orosz forradalomban a
kommunista párt tagjaként tevékenyen részt vesz, amikor a pártot
törvényen kívül helyezik, a kommunisták emigrálnak, ô azonban marad,
majd októberben a forradalmi katonai központ egyik vezetôje. Sztálin
tehát fokozatosan építi ki hatalmát.
1926-27-re a szovjet gazdaság ismét mélypontra
jut, a NEP nem tudja beváltani az ígéreteket, újra megjelenik az
infláció; az alacsony felvásárlási ár miatt a parasztok rejtegetik
az árujukat, és nem érdekeltek a termelésben, ezért a városokban
éhínségek dúlnak. Mindezek hatalmas visszaélésekre adnak okot. A
kommunista párt 1927-es XV. kongresszusán mindenki egyetért avval,
hogy ez így nem mehet tovább, de a problémák
felszámolására három egymástól eltérô nézet alakul ki. Ezek közül
Buhariné lett volna a legésszerubb, szerinte a NEP-et minden hibája
ellenére folytatni kell, de növelni kell a termelôerôk
érdekeltségét, magasabb felvásárlási árat ígér a parasztoknak, és
kollektivizálás-ellenes programot fogalmaz meg. Ez azt eredményezné,
hogy a paraszt többet termel, amit jobb áron tud eladni, így ô
is jobban él, és a városok élelmiszerellátása is
megoldott. Ezáltal nô a pénzforgalom, a paraszt megjelenik vevôként
a piacon, ami
fellendítené az ipart. Buharin az állam érdekeit is szem elôtt
tartja, véleménye szerint bevezethetô lenne a progresszív adózás,
ami
által az
állam bevételei is nônének. Egy másik elképzelést Trockij fogalmaz
meg, eszerint meg kell valósítani Preobrazsenszkij "eredeti
szocialista tôkefelhalmozás"-i elméletét. Trockij azt vallja, hogy a
szocializmus nem lehet tartós egyetlenegy országban, ezért más
országokban is el kell
indítani forradalmakat, amelyek majd a világforradalomban tetôznek.
Mindezek támogatásához gyors iparosításra lenne szükség, amihez
pénzt pillanatnyilag csak a mezôgazdaságból lehet elvonni. Ezért meg
kell tartani az alacsony felvásárlási árakat, de a parasztokat
kötelezni kell terményük eladására, továbbá az
adókat növelni kell. Trockijnak nincs semmi kifogása a paraszti
gazdaságok ellen, nem így azonban Sztálinnak, aki átveszi Trockij
programját, de kiegészíti azzal, hogy egy országban is tartós lehet
a szocializmus, ha minden központosított. Ez azt jelenti, hogy meg
kell valósítani a szocialista iparosítást, ehhez tôkét a
mezôgazdaságból kell elvonni. Szerinte a nagyüzemek jobban
ellenôrizhetôek, mint a paraszti kisgazdaságok, ezért ezeket
kollektivizálni kell. Továbbá fel kell mérni és ki kell aknázni az
eddig kihasználatlan természeti erôforrásokat, ezzel az ország
önellátóvá válik, és tartósan megmarad a szocializmus. Sztálin terve
szerint tehát a mezôgazdaságból elvont tôkét a bányászat és az ipar
fejlesztésére kell fordítani. Sztálinnak sikerül a programját
1928-ra elfogadtatni, és 1929-tôl megindul a tervgazdálkodás.
1934-ben a világgazdasági válság - amely a
Szovjetuniót elég súlyosan érintette- után a kommunista párt XVII.
kongresszusán Kirovot akarják Sztálin utódjának megválasztani. A
szavazáson Sztálin 3, Kirov pedig 292 szavazatot kap. Sztálin ezt
nem hagyja annyiban, embereivel eltüntet 289 szavazatot, így az új
arány 3-3. Továbbá, hogy ne legyen kétséges a vezetô személye,
Kirovot meggyilkoltatja. Ekkortól beszélünk a személyi kultuszról.
A személyi kultusz tulajdonképpen egy
szélsôséges, baloldali diktatúra, egy állampárti rendszer. A
kommunista párt az állam fölött áll, minden apró területét az állami
irányításnak a párt titkárai illetve a fôtitkár és a Központi
Bizottság határozza meg. A rendszer jelent még egy ideológiai
meghatározottságot is: "Egyedül vagyunk, körülvesz minket az
ellenség, meg kell magunkat védeni." Ez az úgynevezett "éberség"
elve, amely a külsô és a belsô "ellenségek" felkutatására és
megsemmisítésére irányul. Ez az elv nagyon jól alkalmazható bárki
ellen, leginkább a párt nemkívánatos elemeire fogják rá, hogy nem
elég éberek" A sztálini rendszert a nyílt terror, a munkatáborok, a
koncepciós perek, a törvényes kínzások és erôszak, valamint az egész
társadalmat átfogó tisztogatások jellemzik. Az "ellenséggel" szemben
az NKVD (élén Jagoda, majd Jezsov) a terror útján lép fel
1931-33-tól. A terror több fokozatban zajlik, elôször a kulákok
ellen lépnek fel, mert ôk ellenzik a kollektivizálást. Ôket vagy
GULAG-okba küldik Szibériába, vagy kivégzik ôket. Utánuk a nem
kívánt politikusok következnek, akik azt állítják, hogy a sztálini
rendszer tarthatatlan (1934 Kirov), majd koncepciós perek "Kirov
feltehetô gyilkosai ellen" 1936-tól 1939-ig. Szintén 1936-tól
folynak a Komintern-beli tisztogatások, mivel ennek székhelye
Moszkvában van (ennek esik áldozatául Kun Béla is). 1937-ben új
réteget szemel ki magának Sztálin, a Vörös Hadsereg tisztikarát,
akik javarészt még régi bolsevikok, Lenin alatt léptek a pártba. Az
öt marsallból hármat, a tizenhat tábornokból tizennégyet, valamint
az összes tengernagyot kivégzik, a tisztikar létszáma a felére
csökken. Ez majd kellemetlenül érinti Sztálint, amikor a németek a
II. világháborúban lerohanják Oroszország európai részeit, és az
oroszoknak csak képzetlen tisztjeik vannak. 1938-39-ben pedig az
értelmiség ellen lép fel, sok tudóst végeznek ki. Mindennek
eredményeként Sztálinnak sikerül felszámolnia ellenzékét, de több
millió ártatlan ember életét is kioltja.
Sztálin diktatúrájához tartozik még a
kulturális forradalom, amelyre az országnak igen nagy szüksége volt.
Sztálinék célja a 66%-os analfabétizmus (1920-as évek) csökkentése
ingyenes oktatással és ingyenes vagy igen olcsó egyéb
intézményekkel; az analfabétizmus 19%-ra csökken a II.
világháborúra. A muvészeteket a szocializmus szolgálatába állítja
(szocialista realizmus), amelynek monumentális muveivel mozgósító
szerepet szán Sztálin.
A nemzetközi
politikában az 1930-as évektôl kezdôdôen megfigyelhetô egy
baloldal-ellenesség, valamint kezdettôl fogva egy
Szovjetunió-ellenesség a legtöbb országban. Ezellen Sztálin a
Kominternen keresztül lép fel, 1935-ben a Komintern VII.
kongresszusán a szervezet -szovjet nyomásra- megváltoztatja a
programját. Eddig a harc a proletárdiktatúráért folyt, most pedig a
fasizmus ellen.
Sztálin tehát létrehoz egy
a gyakorlatban hosszútávon is muködôképes baloldali diktatúrát, ami
fennállását az igen erôs centralizációnak és az NKVD tevékenységének
köszönheti, a terror miatt ugyanis senki sem mer ellentmondani
Sztálinnak, illetve személyes elômenetele érdekében ártatlan
embereket árul be. Elméletileg a rendszer nem lehet tartós, mert a
termelôerôk kipusztultak, a lakosságot állandóan éhínség fenyegeti
vagy sújtja.