A német 8,8 cm-es páncéltörõ ágyú legfejlettebb változata, az M 43-as (vagy Pak 43, Panzerabwehrkanone 43) a második világháború egyik legjobb páncéltörõ ágyúja volt. A Krupp gyár fegyvercsaládjának ezen tagját 1943-tól gyártották, de több korábbi változata is volt. A legendás ágyúsorozat elsõ képviselõjét eredetileg légvédelmi ágyúnak tervezték. A többek között a Flak 41-essel (Flak = Flugabwehrkanone) jellemezhetõ széria erre a célra is kiválóan megfelelt, de amikor a sivatagi háborúban - kényszerbõl - a tankok ellen fordították, kiderült, hogy a páncélelhárításban is legalább annyira jó, mint a repülõgépek ellen. Ezután kimondottan páncéltörõ változatok is készültek, melyeknek legjobbika az igen alacsony építésû, 360 fokban körbeforgatható Pak 43 volt. A korábbi modellek alkalmazását többször is a szükség határozta meg, légvédelemre és páncélelhárításra is használták õket.

A lövegcsalád tervezését a huszas évek végén kezdték el a Rheinmetall gyárban. Az 1918 M változat 1935-ben állt hadrendbe. Ez a könnyû tábori tarack volt az általánosan használt tarack a német hadseregben. Lovakkal és jármûvel is vontatható volt a gumírozott kerekekkel ellátott fegyver. Késõbb több átalakítást is végeztek rajta. Az 1918/39 M változatot csõszájfékkel szerelték fel, és a lövegtalp is más volt. Szintúgy az 1918/40 M modellnél. Ez erõsebb csõszájféket is kapott, valamint megerõsítették a kerekek rugózását. Ez a változat 1943 tavaszán állt hadrendbe.

A huszas évek közepén elkezdett fejlesztési munkák eredményeként 1930-ra készült el ez a tábori tarack. Rendszeresítésére 1933-tól került sor. A második világháború során igen elterjedt fegyvernek számított, mind a Wehrmacht, mind a Waffen-SS használta. Elõnyére szolgált, hogy többféle lõszer kilövésére is alkalmas volt. Viszonylag nagy súlya miatt nehéz terepen és hegyvidéken csak korlátozottan volt alkalmazható. A negyvenes évek elején korszerûsítették. Az immár csõszájfékkel ellátott sFH 18/40 (vagy 1942 M) típus lõtávolsága elérte a 15.100 métert.